Hackelés sok filmsorozatban van, illetve (többek között) számítógéphez, szoftverhez-hardverhez igazán részletesen értő szakbarbár főszereplő.
Az eddigi kedvencem A célszemély. De mint olyan, a Mátrix is kedvenc. És érdekesnek tartom a The Social Networköt is, meg a Snowdent.
Imádom, amikor egy sorozat elgondolkodtat, még ha nem is feltétlen érthető a pontos mondanivalója. Ha kicsikarja a nézőből, hogy valami eszébe jusson, valamit lejátsszon fejben. Hogy mi jó, hogy mi nem jó.
Bár most épp csak a 2. részénél járok a Mr. Robotnak, már magával ragadott a hangulata.
Ezt most nem is tudom minek kezdtem el írni. Már nem emlékszek.
A lényeg megvolt - ez olyan ajánlóféle.
Ha eszembe jut, és ér annyit a dolog, még nyomok egy editet.
edit (2018. 02. 28.):
Az írók nagyon szerethetik Magyarországot.. :D Legalábbis a 3. évadtól. (már ott járok, igen..)
3. évad 1. rész, 35:28 körül (pár másodpercig, egyébként megtörtént eset)
3. évad 3. rész, 25:48 körül (Budapest említve nyaralási helynek, lol)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mátrix. Összes bejegyzés megjelenítése

Mr. Robot 2018. február 21., szerda - 22:56
Filmek, amiket látni kell 2016. augusztus 5., péntek - 20:54
Persze, hogy lehetne több százat felsorolni, és egyre jönnek az újabb filmek is. De vannak olyan filmek, amiket mindenkinek legalább egyszer látnia kéne élete során - biztos sokan így gondoljuk. Csak épp más-más filmekkel..
Én természetesen a sci-fi és fantasy filmeket részesítem előnyben. De könyvek terén is így vagyok, animék és mangák terén is. Egyszerű, logikus oka van, hogy miért. Olyat szeretek nézni, amit a valóságban nem tudok megcsinálni, ami nem lehetséges. Hiszen mi értelme olyasmit nézni/olvasni, amit én magam is elérhetek? Akkor nekifogok, és megcsinálom. És jobban szórakozom, mintha nézném, hogy más teszi ugyanezt.
De azért van még pár dolog - horror, krimi. A horror filmek jók, olyan a hatásuk, mint a paprikának.
( „Amikor a szánkban azt érezzük, hogy csíp, mar, akkor az agy endorfint (boldogsághormont) küld fájdalomcsillapítóként. Ettől érezzük olyan jólesőnek az erős paprikát, és ettől olyan élvezetes azt fogyasztani.” - forrás )
A horror filmek (a thrillereket is beleértve) hiába ijesztőek sok embernek, mégis megnézik, mert ez valahogy örömet okoz nekik. Én egész másképp vagyok. Ritkán van, hogy ijesztőnek találok egy-egy jelenetet bennük, és ritkán is ijedek meg. Mindig azzal a reménnyel nézem meg, hogy "na, ez most biztos nagyon ijesztő lesz", de nem szokott. Valószínűleg azért van, hogy egy jól előadott történettől, vagy egy filmsorozat egyik részétől jobban meg tudok ijedni és félelmetesebbnek találom, mert arra nem készülök fel tudat alatt. Nem úgy kezdem el nézni, hogy "ez most jól megijeszt majd", de a horrort igen, valószínűleg emiatt a gondolat miatt számítok rá.
De a krimi más. Egy jó krimi attól jó, hogy próbálod kitalálni a célszemélyt, amit a szereplők is, ugyanazt látod és "tapasztalod", mint ők, de mégis valami fordulat miatt rossz nyomon jársz. És meg is magyarázzák, hogy mit figyeltél meg rosszul. Ez valószínűleg olyan érzést kelt az emberekben, hogy egyrészt tanulhatnak mindig valami újat, és az ember szeretne okosabbá válni mindig. Másrészt ott van még az is, hogy a monoton dolgok unalmasak (én nagyon így gondolom), és egy nyomozás mindig más eredménnyel zárul, sosem ugyanaz, így sosem lehet unalmas.
Szeretem a mély gondolatokat, a teóriákat egy-egy film körül, hogy mi lehet a mondanivalója. Vannak filmek, amiket agyon-analizáltak már ilyen téren, és mindenféle mese, konteó (összeesküvés elmélet) terjeng róluk az internet végtelen folyamán.
Lehet, hogy egy bejegyzésben majd csinálok egy listát azokról a filmekről, amik szerintem nagyon jók, egy pár mondatos leírással, amiben mindenki megtalálja, amit keres. Viszont most jöjjön az, aminek már 27 mondattal ezelőtt jönnie kellett volna (most nem rangsorolok, csak ABC szerint):
A kétszáz éves ember - 1999 - sci-fi (dráma, vígjáték)
Amerikai história X - 1998 - dráma (krimi)
Az első igazi nyár - 2013 - dráma (vígjáték)
Equilibrium - Gyilkos nyugalom - 2002 - sci-fi (akció, dráma)
Életrevalók - 2011 - életrajz (vígjáték, dráma)
Híd Terabithia földjére - 2007 - dráma (családi, kaland)
Képlet - 2009 - sci-fi (dráma, szélhámosfilm? » [mystery])
Különvélemény - 2002 - sci-fi (akció, szélhámosfilm? » [mystery])
Lucy - 2014 - sci-fi (thriller, akció)
Más világ - 2001 - thriller (horror, fantasy)
Mátrix - 1999 - sci-fi (akció)
Next - a holnap a múlté - 2007 - akció (sci-fi, thriller)
Terminátor - A halálosztó - 1984 - sci-fi (akció)
Vissza a jövőbe - 1985 - sci-fi (kaland, vígjáték)
V, mint vérbosszú - 2005 - dráma (akció, thriller)
Annyit hozzáteszek, hogy a műfajt olyan sorrendben jelöltem meg az IMDb-s kiírt műfajok alapján, amennyire érzem, hogy a filmre illik. Mint a Más világ is főként egy thriller, és csak mellékesen igaz rá a másik két kategória bennfoglalás.
A felsorolt filmek egy része trilógia, de legalábbis 2 részes, nem árt mindet megnézni belőlük, tehát a folytatásokat is. A filmeket vegyesen válogattam össze (15 db), és nagyon sok jó témát érintenek.
Sokat lehet belőlük tanulni, némelyiknek a látványvilága is nagyon szép (még ha régi is). Ezekben a filmekben előjön sok komoly téma, mint a mesterséges intelligencia veszélye, a rasszizmusról való gondolatok, a társadalmi különbségek (gazdagok-szegények pl.), a jövő megmásíthatóságának kérdése, a szabadság eszménye, az Élet maga, a család és a szeretet, az érzések és érzelmek létének értelme.
Még annyit hozzátennék egy pluszként, hogy az Equilibrium c. film feldolgozza részben a falanszter-elméletet (amit Az ember tragédiájából ismerhetünk Madách által), de akinek túl véres ez, van egy hasonlóan jó, teljesen vérmentes film, amit szintén tudnék ajánlani:
Az emlékek őre - 2014 - sci-fi (dráma, románc)
Azt hiszem ezt jól összefoglaltam. :) És ez így pontosan 16 cím, ami kettő a negyediken.. Milyen szép szám.

Hasonlóságok 2016. július 30., szombat - 13:40
Már nem egyszer esett meg velem, hogy két, szinte teljesen összefüggéstelen dologban mégis megtaláltam a hasonlóságot. Ezt inkább külső, mintsem belső tulajdonságokra értem.
A legelső ilyen eset egy lánnyal kezdődött még nagyon-nagyon régen. Szerintem bő 7-8 éve legalább. Nem ismerem azóta sem, csak névről. Egyébként nem fog belehalni, ha megemlítem, Peredi Krisztina. Ő maga nem is, de az egyik akkori MyVIP profilképén a ruhája (valahogy akkor még az ismerősöm volt MyVIP-en, de lehet keverem és akkor már Facebookot használtunk, nem emlékszek.. a képet sajnos már nem találtam se ezen, se azon), a haja és még a tekintete is pont olyan volt, mint egy Diablo II-es assassin wallpapernek. (Jó, ez alapján nehéz kicsit elképzelni, hogy tényleg így volt, de csak a válláig szerepelt a képen, abból meg pont ennyi látszott.)
Mivel ez nincs meg már, és az engedélye sem, így ezt nem tudom bemutatni. De van más. Biztos találtam hasonló dolgokat azóta is, pl. egy YouTube videós kártyatrükköket bemutató fiú a fiatalabbik bátyámra (Ricsire) emlékeztet cseszettül. Megtaláltam végre a videóst is (a Mátrixban szereplő Navras zenés intro alapján részben), Zizisod55 néven.
Térjünk vissza a meglévő dolgokhoz.. X-akták. Az egyik számomra még mindig durva dolog, hogy Richard Langly (a három tagú "Magányos Harcosok" banda egyike, de bírom őket ^^) szembetűnően hasonlít Skrillexhez. De olyannyira, hogy első ránézéskor azt mondtam, hogy hé.. Melyik az idősebb / "régebbi"? Rákerestem a guglin, hogy másnak is feltűnt-e.. Höhh. Az nem kifejezés.

De volt egy ennél durvább is, és az a legújabb még azóta is. Nem is egy távoli dolog, egy lány, akivel egy suliba járok. Őt megkérdeztem, a nevét leírhatom, habár a képét nem linkelhetem, szóval mást nem tehetek, mint megsúgom, hogy a FB profilján úgy a 3. profilképe (ahol MVM Veszprém sál van rajta) az, ami leginkább, de teljes valójában hasonmás azzal a másik lánnyal. Ennek külön kis története is van. Sőt: eleve azért írtam rá még anno Madar Diánára, mert ez az eset megtörtént. Többet nem is írnék ide, inkább az összes akkori neki címzett üzenetem egy képként csatolom, itt balra:
«--
Az a bizonyos 89ford - Freedom Fighter, amit kerestem, itt elérhető az amúgy azóta is meglévő, Metin2-es videóm alatt.
Ezt a videoklipes Two Steps From Hell-típusú Freedom Fightert pedig itt.. :)
Edit: ezt most vettük észre bátyámmal - GTA:SA-ból Wu Zi Mu és az X-aktákból Fox Mulder (David Duchovny). :)
edit: (2018. 02. 19.)
Egy 2016. október 2-i FB bejegyzésemet csak most rakom ide, pedig amúgy..:
"MJ Beat It klipjére ránéztem, és Randy jutott eszembe.. xD Az a jellegzetes bajusz.."
Illetve egy régi ismerősöm és Leafy - a kép innen
Valamint 2019. január 16. frissítés: Hadházy Ákos, és Dylan Rhodes (a Szemfényvesztőkből)

![]() |
( forrás / videó ) |

Richard Langly from the X-files totally looks like Skrillex. ( forrás ) |

2019. március 6. - Ugyan a Skinst nem ma néztem újra (legalábbis az 5. évadot), de mivel most esett le egy másik dolog, így kettő hasonlóságot is bejegyzek.
Szóval, a Skins 5. évadból Matt; és a One Piece elejéről, Don Krieg legénységéből Gin
Valamint egy durva hasonlóság. Én igazából gondolkodtam, most, hogy újra kezdtem nézni A zöld íjászt. Amiben ugye ott van Laurel (bal), és a Szilícium völgy sorozatból Monica, akire azt hittem, ugyanaz a színész játszotta, szóval rákerestem. És meglepett, hogy nem.