A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blog. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blog. Összes bejegyzés megjelenítése

Költöztem 2018. december 10., hétfő - 20:38


Egy viszonylag rövidke személyes bejegyzés, mert ilyen már rég volt.

Úgy hozta az élet, hogy talán újévtől nem leszek diák, tehát véget ér a lustálkodás és az időhúzás.. Junior webfejlesztő lesz a hivatalos megnevezésem. ._. De durván hangzik már. Emiatt Miskolcra költöztem, fogjuk rá. Inkább mondjuk úgy, hogy az albérlet ügyeit már elkezdtem intézni.

Már előre érzem a sok lehetőséget, és hogy milyen király lesz ez az egész. Elég kettős érzésem van ezzel kapcsolatosan, ugyanis egyrészről jó, hogy végre elkülönülök kicsit a családtól, ez egy új dolog nekem; a szabadság érzése amúgy is marhajó. De másrészről, félek, hogy nem fogok a cégnek megfelelni maradéktalanul. Egy elég internacionális, ugyanakkor magyar által alapított cégről van szó (az alapítót van szerencsém már nagyjából személyesen ismerni; abból a városból származik ugyanis, ahol dolgozgatok - reklám helye: Dekorpont. Bármilyen ajándéktárgy kell, a legjobb választás. Gravírozás fémbe, fába, üvegre - vászonkép, ruhamintázás, autódekor, stb. Minden. És a weblapjukat én készítem, (mondjuk,) szóval nem sokára sok csoda várható - 3d tervező, pólótervező, BÖGREtervező, stb ^^)

Azt hiszem, rohadt jó újévem lesz, csupa új dologgal. Remélem így több időm lesz, akár szakmaibb - bejegyzésekre is. Megjegyzem, nem rég követek egy Facebookon blogoló hölgyet, aki szintén programozó, vagy afféle. Itt elérhető, ő a fejlesztő lány. Csekk, ha érdekel.

Azonnali edit: most látom, hogy (készen lett, tehát) van weboldala.

Cserepelés 2018. június 30., szombat - 21:49


Vagy cserépcsere. Igazából annyi volt a terv mára, hogy leszedjük a kamraműhely (hát valójában tényleg az; két szekrénnyi részt kamra, maradék részt műhely..) tetőfedését jelentő cserepet, hogy kicseréljük ilyen acél hullámpalára..

Mi a fene lehet a neve? Megkerestem, hogy ne beszéljek hülyeséget. Lindab trapézlemez. Ilyenből 3 méteres darabokból volt 19 db, ebből lett kihozva az épületrész teteje. Nem volt olcsó mulatság, de legalább így biztos, hogy nem fog beázni ezentúl. Mert eddig ez volt az egyik legégetőbb probléma.

3-5 helyen becsepegett eső alatt, valószínűleg az eltört cserép miatt, meg a maszek felpakolásának köszönhetően - meg annak, hogy mivel nincs ablak a helyiségben, ezért tetőablaka van, polikarbonátból egy jó nagy (szerintem több, mint 2x2 méteres) darab. Jól ad fényt, de ugye nem voltak jól hozzápasszolva a cserepek, szóval ez most pontosabb, körültekintőbb megoldás, és körülményesebb is volt megcsinálni.


Hát, 8-kor keltünk, közös családi munkával le is szedtük a régi tetőt. Mocskosul fújt a szél, ami vicces volt, mert a cserép összes levelét, porát, meg egyéb vackát, ami csak volt rajta, másodpercenként az arcunkba fújta..



Hát, aztán felpakolásztuk szépen a lindab trapézokat. Elég sok mászkálás volt fel-le a tetőre/ről, mert ugye a két kémény miatt több helyen is méretre és formára kellett vágni a lemezeket. Meg persze a polikarbonát miatt is. Kicsit meg is áztunk, mikor már a 80%-át felraktuk, így akkor már nemigen ázott be, viszont jó csúszós lett az amúgy is kb. 35° dőlési szögben lévő sík lapos tető. Valami ilyesmi okból kifolyólag a bátyám megvágta a combját az egyik lemezzel. Mocskos élesek lehetnek, mert be lehetett látni az izomig a vágásban, és nem is érezte a fájdalmat. >_<" Meg egyébként még a pakoláskor apám kezét is megvágta a lemez, ő sem érezte. Egyedül én viseltem ilyen menő, 310 Ft-os kesztyűt. Amúgy nagyon szuper volt, csalánt is szedtem félidő pihenőben vele. Eredetileg hófehérek voltak...


Szóval még a kezemet sem piszkoltam be voltaképp a munkával, mindössze a kesztyűmet. A 8 órás kezdéshez képest délután 5 körül végeztünk úgy igazán. Végeredményében elég menő lett, és már pakolás közbeni s láthattam élesben, ahogy az eső végigfut rajta. Hát, ez a nap jól eltelt.




Magasság nem volt túl nagy, de amúgy tériszonyos vagyok.

Videós Gála végeredmények 2017. április 23., vasárnap - 9:56


Hát, nem minden eredmény alakult úgy, ahogy vártam volna. Mostanában különösen sok videós videóját nézegettem, bár ez.. kimerül abban, hogy Rossz PC Játékok és Game Over sorozat, amiket ugye freddyD és Reactor készítettek, merthogy már mindketten abbahagyták (csak e sorozatokat, interneten még aktívak mindketten - már ahol). Néhány egyéb videójukat is láttam, mint pl. Freddynek a 17, 19 és 21 évnyi mozijegyeit. Kicsit jobban megismertem őket most, utánuk olvasgattam. PamKutyáékról pedig az utolsó (illetve az első) live videójukból tudtam meg dolgokat, pl. hogy nekik is Vidman a kedvencük.

Na de visszatérve, a végeredmény itt látható. Sorban haladok:

Gaming kategóriában senkit nem követek a TheVR-on kívül, őket is alig-alig, csak azt nézem meg értelemszerűen tőlük is, ami megfog elsőre, vagy már ismertem. Tehát a többi videóst nem nagyon ismerem, már csak ezért is nekik szurkoltam, és elsők is lettek. De pl. luckeY nem tudom, hogy miért lett 2., egy-két videóját láttam régen, nem tartom nagy számnak, semmi egyedi nincs benne. Nem hiszem el, hogy az ő szintjét sem érte el a maradék 3 "nevező". :o

A Vlog kategória egy fura téma, hiszen ez tök szubjektív, mindenkinek megvan, hogy milyen típusú blog/vlog tetszik. Ezt nem hiszem, hogy versenyre kéne bocsájtani. De én Marisnak drukkoltam, sajna 3. lett, a többi videóst nem ismerem, Marisnak is csak 5-6 videóját láttam, nem volt bajom velük, inkább csak nem volt időm ilyesmit nézni külön. Ráadásul Marist is egy számomra fontos személy által "ismertem meg", Ann volt az egyébként (ami még mindig nem az igazi neve).

Életmód kategória. Pfúh.. xD Hallottam már Viszkok Fruzsiról (szerepelt Hajnóczy Soma egyik bűvészvideójában, meg PamKutyáéknál is, meg stb), FollowAnnának pedig pár videóját is láttam még régen, de ez a téma engem nem érdekel. Azt hiszem Annára szavaztam egyébként, aki 2. lett, de itt nekem "mindegy" volt, hogy ki lesz az első.

Film és animáció! És igen! Vidman lett az első. És rá is szavaztam, és szerettem is volna, hogy ő legyen. *-* A második pedig a Hollywood hírügynökség, szavazáson kívül őket akartam másodiknak (őket. a stáb nem csak Gergőből áll). Ez is meglett! De a Kerekmese fel...dühített kicsit. Hogy 3.? Utolsónak raktam volna az 5 lehetséges közül, de ha lett volna bármi más, inkább azt tettem volna be helyette. Butaság az egész, és nem állítom, hogy én jobb animációt tudnék csinálni most kapásból, de az ő szintjüket talán 2-3 nap gyakorlással elérném... Pfú. Retroshock hogy kerülhetett mögéjük? Minden tekintetben igényesebb, fantáziadúsabb, több munkát fektet a videóiba, viccesebbek. Nem más vicceit használja fel a nézettséghez. (A Kerekmese régi vicceket dolgoz fel főként, tehát amit meganimálnak, azt sem ők találják ki. Amikor néztem pár videójukat régen, ezt láttam legalábbis. Ma már nem pocsékolnék időt a nézésére, akkor is megvolt az oka, és nem "önszántamból" néztem.). Animegyetemet nem ismerem, de értelemszerűen a neve alapján is előrébb sorolnám a Kerekreteknél... Erről ennyit.. :/ Az én szememben ez 1. Vidman, 2. az ügynökség + holtversenyben KenyTheOne lett.

A  humor kategóriában Radics Peti és Pamkutya szerintem bőven elfértek volna egymás mögött, de úgy alakult, hogy Peti lett 1., Pamék pedig 4. :/ zsozeatyát nem követem, nem tartom viccesnek sem, a Videómánia színvonala jó pár éve nem 2. helyezetthez illő, Ábel von Müller meg oké úgy, ahogy van - őt sem követem egyébként, 1-2 videóját láttam.

Az ismeretterjesztő nem tudom mit takar, mint kategória, de örülök, hogy Soma lett a 2. benne. Walrusz még jó arc, bár nem követem, a többieket pedig nem is ismerem.

Az utazás kategóriát szintén Gergelyék vitték, nem meglepő! De örülök is neki, AFK Légió az első, a többiekről még nem is hallottam. Tájékozatlan vagyok.. o.O

A tech kategóriánál sem meglepő, hogy a TheVR tech lett az első. Ennek is örülök. A többiekről szintén nem is hallottam még.. o.o

Brand kategória? Márkák, boltok? Ezt én nem láttam a szavazásnál.. Valamiről le vagyok maradva.

Az év női/férfi felfedezettjére nem szavaztam, egyiket sem ismerem az indulók közül. Nem is érdekel egyébként.

Azt hiszem szépen kifejtettem az engem érintő részeknél a véleményem. Ennyi.

Régvót 2017. április 10., hétfő - 20:37


Igen. Régen írtam bejegyzést, mindent hanyagolok. De nem direkt.

Amúgy van egy rakás téma, amiről írni kéne, meg szeretnék is, mert sok minden történt mostanában.
Volt itt ingyen 1956' könyvcsomag, amibe végül is bekerült a rajzom; 4. alkalommal megrendezett Megye futás, amin kb. 20 km-t vettem részt; kisfilm, amikor katona voltam egy pár órára, új laptop, lemondott országos projekt (a még kevesebb idő miatt), meg nem mellékesen kibékültem egy barátommal, bár erről nem írok többet később sem. Ja, meg ki ne hagyjam: OnePunch-Man manga fordítás! (WoW Pandária meg a 85-ös karakterem csak hab a tortán.)

Szóval lenne miről írnom bőségesen, próbálok mihamarabb időt szakítani rá, de úgy vagyok most, hogy fáradt vagyok. Néhány olyan dolog is történt, amiről nem írok így nyilvánosban.

Szóval ez most ilyen 'nincsidőm' témájú rövid szösszenet. Ez igazából nem tartalom, én pedig úgy akartam, hogy ide (a blogra) csak tartalommal bíró dolgokat írok ki, ami nem kizárólag rólam, az érzéseimről, vagy velem kapcsolatos dologról szól, hanem mindig valamit belekeverve. (Kirándulás, programozás, stb.)

Mindegy, most ez van. Hamarosan irkálódok, a regény-ötletem is bővült. És a srácokkal elhatároztuk (már lassan 2 hete), hogy folytatjuk a Tristam projektet (ami az egyik legnagyobb MMORPG projektünk), de az előbbi ok miatt - kevésidő - még nem haladtam, így ők sem. Remélem nem haragszanak, a napokban mindenbe bele akarok kezdeni.

Szép estét! Vagy épp ami van.. ^^'

Blogger és bloggerina 2016. november 13., vasárnap - 1:41


Ezen fogalmakkal sokat találkozhatunk Facebook-csoportokban, a Google rendszerén (amit Bloggernek hívnak egyébként) regisztrált számtalan blogon (magyaroknál ez az elterjedt) és úgy en bloc bármilyen internetes felületen, ahol fiatal lányokat találni.

Valószínűleg:
  • nem csak lányok csinálják (de őszintén szólva nem-lány blogger(inát) még nem láttam, legfeljebb olvasót, gyártót nem)
  • nem csak fiatalok csinálják
  • ide még kéne valami ellentét, de nem jut eszembe semmi
Természetesen a blogolás jó (épp azt teszem én is most), maga a blog az ugye a "web log" ~ internetes napló rövidítése. Ki mit szeretne megosztani, azt teszi. Nincs konkrét behatárolása, hogy meddig blog valami, és kész.

De ezen belül is alakulnak ki kategóriák úgy tűnik, vagyis alakultak. Did*. Mert már sok van. Én nem a hétköznapi blogokról írok jelenleg, hanem azokról, amikre durván a felső két kritérium teljesül.
Hogy ne kelljen később ismételnem magam, most leírom, hogy kivétel mindig van, blabla.

Alapvetően viszont a fiatal lányok által összerakott blogok azok nem túl tartalmasak. Van, amelyik az, de én most a nem túl tartalmas kategóriát célzom meg. Ezek pedig történetes blogok.

És most mondom, hogy mivel tinilány + fiction = 70%-ban One Direction a téma, vagy részben.
Tudom. Én is könnyezem, mint a brutális hagymadarálásná...darabolásnál*, de ez van.

Kétféle ilyen történetes bloghoz kapcsolódó dolog jut eszembe, azonban egyről lesz szó. Az egyik maga a történetes, fikció blog, ahol a saját ötleteit, irományait teszi közzé a sok lelkes fiatal. Ezek bizony (és sajnos) a legtöbbször semmitmondó, unalmas, cselekménytelen, érdektelen és (talán kicsit vicces módon) sokszor perverz (legalábbis annak a jó értelmét keresni próbáló, bár nem találó) sztorik. A másik az előbbi stílusát változtató dizájnerblog.

Én értem, hogy egy tíz-tizenkettő -, de gyakran 14-18 éves - lány, miután megnézte a Twilightot, meg a Fos ötven árnyalatát, neki mindenképp kell írnia egy hasonló, keverék-katyvasz történetet a kedvenc szereplőivel 8 különböző olyan sorozatból összeollózva, amit amúgy nála fiatalabb vagy vele egyidős tinilányokon kívül senki sem nézne egy M16A2-es kényszerítés hatására Sem, viszont ha már erre vetemedik, akkor legalább élvezhetően tenné.

A hozzá hasonlók számára mondjuk valószínűleg élvezhető, nekem meg mindegy mit csinálna vele, úgysem lenne az, de hát mindannyian különbözünk, épp ezért nem is folytatom, ez van. Ha van akinek tetszik, akkor olvassa, én meg nem teszem, és nincs gond.

Viszont a látogatói statisztikákkal való dicsekedés az vicces.
Mikor kirakják ennek a Bloggernek a számlálóját (vagy ritkán valami tök más rendszerűt, valami flash-alapú vackot) egy olyan helyre az oldalon, ami minden további aloldalon is látszik. Na az poén. Magukat tuti becsapják vele, az odatévedőket meg főleg. De szerintem a többségük még nem igazán értette meg, hogy az a számláló, meg a legtöbb ilyen számláló az oldalletöltéseket méri maximum. A látogatók és az oldalletöltések között szakadéknyi az eltérés. Jelenleg ezen a blogon, az én blogomon kb 12x az eltérés a kettő között.
Minél tágabb, részletesebb oldalról beszélünk, annál nagyobb ez az eltérés. Miért? Ezért:

  • miután bármit kirak valaki, valószínűleg megnézi végeredményül, hogy milyen lett
  • ha csak előnézetben nyitja meg, akkor is számlál a számláló
  • ha előnézetben megnézte, tuti hogy közzétéve is meg fogja nézni utólag a blogoló
  • valószínűleg ok nélkül is felmegy többször is a saját oldalára, hátha valaki hozzászólt vagy csinált valamit
  • már csak a számláló megnézése miatt is van, aki felmegy
  • sok ember az interneten csak úgy össze-vissza is kattintgatni kezd egy oldalon, ha bármi érdekli
  • ez a tulajra is igaz, ok nélkül is elkezdhet a saját oldalán nézelődni
Stb. Persze ezek nem mindig igazak, mindenkire más, meg nyilvánvaló is ez a felsorolás, de gondoltam leírom a teljesség kedvéért. Csak hogy ne a levegőbe beszéljek, mutatok egy képet egy viszonylag látogatott oldalról, amit én csináltam, és több rétegű statisztika övezi. Blogszerű a működése, ezért jó összehasonlítási alap.

Hozzátenném a képhez, hogy jelenleg 150 aloldalból áll, a kezdőlapot is belevéve. Tehát, a kép alapján apróbb hibáktól eltekintve, durva becsléssel 1071 ember járt eddig az oldalon, akik összesítve 5345 lapot néztek meg, ha a két számot elosztjuk, megkapjuk, hogy egy lapot átlagosan mennyi látogató nézett meg. Az eredmény 4.99, azaz ~5 különböző lapot néz meg durván Egy ember egy oldalon. És 8001 oldalmegtekintés van összesen, tehát 2,47 ~két és félszer, lefelé kerekítve is 2x tekintenek meg az emberek egy oldalt. A látogatók. Magyarul megnéznek 5 különböző oldalt, meg még az előző 5 közül egyet újra, és kb. minden második ember nem egyet újra, hanem kettőt. Ami már 7 oldal (felfelé kerekítve). És ezt bizonyítja az az egyszerű összefüggés is, hogy mikor 1 ember kb. 7-8 oldalt néz meg az oldalon átlagosan, akkor 1000 ember 7-8000 oldalt. És jé, van 1000 emberünk és 8000 megtekintés.

Számoljuk bele azt is, hogy kb. 2 éves az oldal, továbbá sehol nincs reklámozva (a Wikipédiás linket kivéve), így csak az talál rá, aki számára az oldal témája releváns. Továbbá a szerkesztőket sosem számolja bele a statisztikákba a program, pedig a legtöbb blogon nem is 1 van, de ha 1 is van, az is legalább 2-3 látogatónyi statisztikát kitenne folyamatosan (nap mint nap, ha aktív a blog). És még egy apróság - abból a 8001 oldalmegtekintésből csak a kezdőlap az, amit 2710x nyitottak meg. A többi oldalt durván [ (8001 - 2710) / 149 ] = 35,5x, megközelítőleg 36x nyitottak meg, átlagolva persze. Elég vicces, de a kezdőlapot 75x többször nyitották meg, mint bármely más aloldalt, átlagosan véve.
Ez gyakori akkor, ha véletlen mennek az oldalra, vagy csak kíváncsiságból, de nem érdekli őket a tartalom. Akkor aztán bezárják az egészet és annyi. Valószínűleg emiatt van.

Ezeket az adatokat tekintve nyíltan mondhatjuk, hogy amikor egy 200.000-es kiírást látunk a blogger túlegyszerűsített számlálóján, akkor az elég csalóka lehet.
Vegyük a 200.000-et példának, mert az egy jó szám, ~fél-egy év alatt simán összejön ennyi egy aktív történetes-dizájnblogon.
Nem számolgatok már, csak az alapot nézzük. Én azt mondanám, hogy 5 szerkesztőt véve legalább minden 5. megtekintés egy szerkesztőé (ez csak egy példaérték), így az 1/5-öd részét már most ki kell vonni a számnak. Marad 160.000. Az előző statisztika alapján még az is fix, hogy jópár ember a kezdőlap után elhagyja az oldalt, de most ne 75x értékkel, érdeklődés esetében most csak 5x értékkel számoljunk. Összes számlált érték = kezdőlap + többi oldal együtt. 160000 = 5x + x. 160000 = 6x / osztjuk 6-tal. Az összes oldalt a kezdőlapon kívül 26.666x nyitottak meg 2 év alatt. A kezdőlapot értelemszerűen 133.335x.
Na most, a lapok számával el kell osztani még az előző számot, hogy megkapjuk, átlagosan egy oldalt mennyiszer nyitottak meg, és mondjuk egy 2 éves oldal esetén valószínűleg csak van már tartalom, legyen 100 bejegyzés összvissz. Ez esetben 2666x nyitották meg egyenként kb. az oldalakat a kezdőlapon kívül.
Ráadásul a lényeg még nem volt, átlag 7-10 lapot nyit meg egy ember, a kerek számolás miatt 10 lesz most.
Ezt tekintve 266,6 (~267) ember látta egyenként az összes bejegyzést az oldalon, a kezdőlapot pedig 13.333 fő, így valójában az oldalt 2 év alatt 200.000-es kiírt számláló mellett kevesebb, mint 14.000 ember látta.

Egy utolsó aritmetikai művelet: 2 év az 730 és fél nap. Durván 3.6, ~4x nyitnak meg ez esetben egy oldalt naponta (ha minden oldalt megnyitnak, de átlagosan nézve). A kezdőlapot pedig napi 182x nyitják meg, ami kicsit soknak hangzik, de ha azt az átlagot tekintjük, hogy van 100 bejegyzés, és minden nap mindet 4x megnyitják, akkor annyira nem is, hisz az 400 különböző bejegyzés megtekintés.
Ellenőrzésként: 3.6 x 100  oldalmegtekintés naponta + 182 kezdőlap = 542 megtekintés az oldalon / nap (ami amúgy elég durván jó eredmény, de persze ez egy nagyon gyenge kalkuláció, csak szemléltetés. Hisz eleve nem 100 bejegyzéssel indul a blog, hanem 0-val, meg nem egyből kezdik látogatni, stb. Egy rettentő bonyolult statisztikai méréssel lehetne pontosan megmondani, ez nem az volt, csak egy nagyon leegyszerűsített diszkusszió.)

Tehát 542 oldalnyitás / nap. 730 és fél nap alatt ez 395.931 oldalmegtekintés, és mivel 2 évről van szó, osszuk 2-vel, így visszakaptuk a 197965,5 (~200.000) össz megtekintést. (Gondolom nyilvánvaló, de leírom, azért nem tök pontosan jött ki, mert kerekítve számolgattam, és az a pár szám elveszett eközben.)

Ennyit a statisztikákról. Az én számításom alapján átlagosan 15x kevesebb ember látta az oldalt az oldal kezdete óta, mint amennyi a kiírt számlálás. (Ezen a blogon 7x kevesebb jelenleg. Akárhogy nézzük, 5-ös osztás mindenképp kell a kiírt számhoz, az már közelít a realitáshoz.) Tuti amúgy, hogy valamit elszámoltam, vagy hülyeséget számoltam (illetve valószínűleg látom is, hogy hol és mit kellene felcserélni sorrendileg, hogy jobban jöjjön ki az egész, de már lusta vagyok újraszámolni mindent így hajnal 1:40-kor), de ne foglalkozzatok vele, ez rettentő tájékoztató jelleg volt kizárólag, nem pontos, matematikai, statisztika számítás. Az nekem nem is menne, nem a szakmám.

EProg's statistics 2016. július 30., szombat - 10:10


Na jó, a név valójában elég csalóka. Egyrészt, mert semmi egyedi nincs ebben a kis stuffban, másrészt, mert loptam. Az ötletet, of course. Egész pontosan egy kedves ismerősöm oldalán van egy hasonló rendszer, bár kicsit régebb óta, már több, mint 16 éve.. :)

Visszatérve, nem 10 perc volt összerakni. De folyton nézni kellett a PHP-s dátum funkció referenciákat, mert ezeket nem gyakran használom. Legalábbis nem ennyiféle módon.. Jelenleg ez a kis cuccos egyrészt egy nagyon király névnaptár plugin, így is sok idő volt kibővítgetnem a hiányzó nevekkel ezt a netről összeszedett listát, másrészt elég menő, hogy IP alapján megkülönbözteti a látogatókat, ezért lényegében ténylegesen annyi látogatót számol, ahányan megtekintik az oldalt.




Tehát már jobb, mint a Blogger általi számláló, ami minden oldalletöltés beszámol. De hát nincs annyi tárhely vagy adatbázis, hogy minden egyes blogra külön le legyen tárolva a sok megnyitó IP címe /avagy van, de rejtettek szimplán, vagy esetleg jogsértő IP címeket tárolni, mivel azzal azonosíthatóak részben az emberek, blablabla./. Nekem naponta törlődnek ezek a bizonyos IP-k egyébként. Elvileg.

Egyébként az a szép az egészben, hogy nem tudja "lelopni" senki. Van egy whitelistem hozzá (már ezzel kezdtem a megírását), és a PHP nem reagál semmit, ha egy olyan domain csonk van a refererben, ami nekem nincs a listámon. Haha..ha. De azért terveztem így, hogy bizonyos embereknek mégiscsak engedélyezhessem, ha nekik kell. Akit érdekel, az tud írni, én meg adom az accesst, vagy nem.

Vagy írjatok jobbat.. :P

Kezdetek 2016. július 30., szombat - 0:00


Régóta gondolkodtam rajta, hogy nekem is írnom kéne egy blogot. Ahova kirakhatnám a napi ötleteim, elért eredményeim. Nem feltétlen azért, hogy mások olvassák, igazából egy olyan ember, mint én, szeret több okot találni egyetlen feladatra, szeretek több legyet ütni egy csapásra. Ez alapvető versengés az idővel..

Szóval most, 2016. július 30-án "megnyitom" az amúgy már rég regisztrált blogomat itt a Blogger szolgáltatás segítségével, a Google rendszerein belül. Eddig csak díszként funkcionált. Meg kíváncsi voltam. Egyrészt arra, hogy milyen egy nagy rendszer belsőre, működésre. Másrészt, hogy mennyire alakítható. Tapasztalataim szerint nincs sok korlát. Bármit megvalósíthat az ember megfelelő webfejlesztői tudással.

Éppen ezért maradok ennél a már előre regisztrált blognál, már csak a cím miatt is.
Nagyon sok minden jár a fejemben, lehet korábban kellett volna elkezdeni ezt. Mert mindenről van véleményem, amit szeretnék leírni, hogy megmaradjon későbbre, és ha kell, csak linkelnem kelljen bárkinek, bárhova. Szeretem, ha nem kell valamit kétszer leírnom.

Valószínűleg a blog témája vegyes lesz igencsak, merthogy mindenről szólni fog, amivel én foglalkozok.
Tehát magába foglal majd programozást, ötleteket, kiruccanásokat, urbexelést, sportot, zenét (azaz zene hallgatását, elméleteket és zene készítését), játékokat, filmeket, sorozatokat, logikai feladványokat, eseményeket, filozófiát és gondolatmeneteket.. Mindent. :) Milyen jó, hogy ennyi minden érdekel engem.

Hát, hajrá! És együnk finomakat, ugyanis épp ebben a pillanatban van 19 éve a napja a születésemnek. ^^