Codeacademy 2018. május 25., péntek - 1:23


Úgy adódott, hogy le kéne valamilyen szinten mérni a képességeimet a programozás, weblapozás és hasonló tevékenységek körében. További instrukciónak kaptam, hogy a Codeacademy-n tegyem ezt meg, van rá ingyenes lehetőség.


Lassan befejezem rajta a JS témakört. Nem mondom, hogy nehéz, de azért időbe telik átrágni magam rajta. Én úgy voltam vele, hogy a HTML, a CSS és a pure JS azok a dolgok, amik már biztosan mennek, és nem sok újat tudnak kérni/mutatni. Pár aprósággal ugyan találkoztam, de tényleg nem sok újat mutatott az oldal, és nem is kért számon.

Leginkább az idegesített fel, hogy túlteljesítenék folyton. Értve ezt úgy, hogy gyorsabban szeretnék haladni, mint ahogy a feladat elvárja, emiatt pedig nem enged tovább, mert elcseszem az egész feladatkört azzal, hogy "előre dolgozok".

Emiatt nem egyszer csinálta, hogy space indentre pontosan ugyanaz volt a kódom, amit elvárt, pl. 10 sor, amiben az osztályt létrehoztam, de mivel egy console.log()-ot írtam már bele, és egy rövid változó volt kiíratva (ami a következő instrukció lett volna a sorban), már emiatt nem engedett tovább, és erre sajna a sokadik ilyen után jöttem rá. Emiatt kezdtem újra sok exercise-t.

Valamint egy idegölő dolog, amitől nem tudok szabadulni; lehet csak nálam van így (Firefox legújabb verziót használok), de a pontosvessző beírása (AltGr + M-től jobbra lévő vessző billentyű) esetén ugyanaz történik, mintha a Back gombra kattintanék.. És odavész a beírt kódom, amit még nem futtattam le.... És ez milliószor történt, ezért az összes kódolásom során Ctrl+V-t használtam pontosvessző helyett, és így a vágólapomon folyton egy pontosvessző kimásolva szerepel...

Ennyit a negatívumról. Mert mindössze ennyi van vele kapcsolatban. Nem enged sokszor előredolgozni. Ezen kívül elég tetszetős a rendszere.

Tehát konkrétan a weblap felépítése, miközben egy gyakorlatot végzünk, épp olyan, mint a CodinGame-é.Hasonlóan játékosan, többnyire érthetően vannak leírva a leckék/feladatok. Alapvetően 2, néha csak 1, egész gyakran 3 oszlopra bontva látjuk a szerkesztés közben az oldalt. Balra az instrukciók. Leírás, feladat, stb. Középen a szövegszerkesztő rész, jobbra az eredmény (konzol, terminal, létrehozott weblap, stb).

Szóval úgy vagyok vele, hogy sok idő túl lenni az alapokon, de csak egyszer kell megcsinálni. Vannak achivementek (gyűjthető jelvények, pontszám, fenetudja). Ráadásul nekem elsőre (a 200$-os tanfolyamtól eltekintve) felajánlotta, hogy próbáljam meg a ReactJS-t. Az most 57%-ra van kész, majd befejezem (az ingyenes részeket).

Mindig is érdekelt, hogy mire is jó ez a sok plusz framework, hisz' úgy voltam vele, hogy a jQuery már mindent tud, ezen felül mit tudnak még cseszni. De annyira nem érdekelt, hogy utánanézzek. Most már kicsit tisztább a kép, majd végigmegyek a tanfolyamokon, legalábbis az ingyeneseken.

Nincsenek megjegyzések: