Egyébként amit megrajzoltam, azt a témához kapcsolódóan az Októberi Tűzvirág című antológia egyik költeményéről kellett alkotni, az én választásom a 25. oldalon található Béri Géza műre esett, aminek a címe Infinitívuszok.
Amit rajzoltam, azt pedig erről a koncepcióról csináltam, még gyors összedobtam egyik reggel, és fél óra alatt meg is rajzoltam az A/3-as lapnyi pályaművet.
Nem volt rossz nap lényegében, és kaptam egy ilyen kis naptárat is, amiben a pályaművek egy része benne van. Az enyém pont nem, elég béna kis rajz lett, de hát úgy álltam hozzá a megrajzoláskor, hogy ez valami kis semmiség rendezvény lesz. Arról nem szólt senki, hogy 3 TV-s operatőr és stáb is kijön majd az eseményre, stb..
Egy kis kiegészítés - 2017. március 31.
Az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége kiküldött postán egy kis ajándékot - ingyen.
Na de most, 2016. október 21-én volt megtartva a 60. évforduló megemlékezése itt a városomban, Dévaványán. Néhány éve voltam utoljára, ugyanaz volt a séma, a műsor is hasonló, így mondhatom, hogy hasonlóan zseniális!
16:00-kor volt kezdés, egy lány köszöntőt mondott az összegyűlteknek pár információval vegyesen, elénekeltük a Himnuszt, majd megemlítette, hogy a következő műsorban erős hang- és fényhatások lesznek (epilepsziásoknak vigyázni!).
És elkezdődött. Áh. Egyszerűen szuperek voltak a szereplők. Mellesleg - bár hülyén sikerült, mert folyton lefogtam a mobilom mikrofonját -, felvettem videóra a műsort, itt megnézhetitek. Így is linkelem azért, hogy kicsit hízzon a bejegyzés.. :P
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhv5X9Y-tllHHSvwMhRVM7mDSmJ5a_gKbGPqMBVemZKphA0OudWY4iX5kEdByTJb7pzJn1xiKAKp59ld6swSadQytaB8GebJ-kbw376wWMD3pBWJJWPrJJ__fjfVRvSLayKfy1PGmXRLw/s200/valanszki.jpg)
A helyszínen a koszorúzás alkalmából volt Fideszes képviselő, ecsegfalvai megbízott, a ványai Ált. Műv. Központtól is, az Ált. Iskoláta intézményvezetői, a középiskolától, asszem' a Gyomaendrődi Járási Hivataltól is, a helyi rendőrségtől is, valamint a Gyulai Szakképzési Centrumtól is, meg még volt pár, de hát ne tudjak már mindent fejben tartani.. > <' És most, további képek:
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhBL3S6IhZ9bmN2S_u8MLpLrWqX3lINvrdOMctcZ97gKejY2eQb0FdkHH00QcK4iuT1q0tSf7LO_RnvSpJPJ0qBvpMurY9UdGm_ZASAJno73OYsUM8Xu2ydiJzdMLwTSjRZk5SFg3mvuQ/s200/20161021_164211.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjyj5I4CrupOns_O8J_1VA4JA8V7nsf_nqWib5HOXKaImtWqfrVbv9JxFJ4RwixysNhXdBmX82xsM0g5ZWAjGRlNsSNNTrFU0FGFYA8h-dlhN9ON7hIXbxea48OAbbFnrr8CrQmvQrMtg/s320/20161021_163804.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése