Ahogy tavaly is megírtam, idén sem marad ki a dévaványai autómentes nap. Tegnapelőtt volt, 22-én, pénteki napon, az előző évben 16-án volt. Ez volt a 8. ilyen esemény.
Hasonlóképp, mint tavaly, most is többen mentünk rá. Ez egy kicsit rövidebb bejegyzés lesz, mint az.
Itt főként a párom és családja jött velem, meg a bátyám(mal is összefutottam az út alatt, de eredetileg nem közösen mentünk ki). Így voltunk kint 6-an. És szintén görkorival mentem, bár már van egy nagyon pöpec keróm. (De a sok biciklis közt pont a nem bicikli a menő.)
Megindult nagy nehezen a menet, előzgettünk is egy csomót, de sajna nem igazán szégyelli magát a sok autós, akik – nemhogy ezen a napon, de ezalatt az egyetlen rövid óra alatt – nem tudtak volna más útvonalon menni, hogy ne álljanak az utunkban, mikor ilyen nap egy évben csak egy van..
Hozzáteszem, az út felénél le kellett vágódnunk, mert jött egy mentő, épp a mi útvonalunkon, ez mondjuk nem zavart.
A körnek vége lett, a fél csapat lelépett, hárman maradtunk (én, a párom, meg a nagynénje), a tombolákat meg megkaptuk, hátha nyerünk. Ja igen, ilyenkor szokott lenni egy tombolázás, az kap egyet-egyet, aki megtette a közös távot, a beérkezésnél.
Az én számom volt a 654 (hatötnégy, lol), bátyámé a 643, a többiekét nem tudom már.
Ami nekem tetszett, hogy a sorsoláskor volt 256-os, aki nyert (egy bájt összes megadható különböző értéke).
Arra gondoltam, hogy nem nyerünk semmit, mert egyébként nem szoktam, erre pont az én számommal futott ki Betti az első nyereményért. Motorlakat. Wow. Ebben az volt a pláne, hogy kiment, még a kezébe sem kapta a nyereményt, már mondták a következő számot, ami szintén a kezében volt, vagy a tesójáé, vagy az anyujáé. :D
Szóval kapott még pár apróságot. Ezen kívül még az előbbiek valamelyike szelvényével nyertünk, így 6/3 nyereményt vettünk át. (Ezek közt volt pár villogó, kerékpárlakat, fényvisszaverős karkötő-szerűség, tollak..)
Ami pedig külön tetszett, hogy az első főnyereményt (kerékpár) megnyerő sorszáma a 255-ös volt, ami meg az unsigned byte értéktartománya.. :3
( És egyébként az utolsó főnyereményt (szintén kerékpár) megnyerő száma 639 volt, tehát ha bátyám 4 embert megelőz, most egy bringával is gazdagodtunk volna. :P )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése