Úgy értesültem elsőre, hogy 3000 Ft a nevezési díj, de mint kiderült, 4000, ha huszadika után jelentkezünk (pl. a helyszínen). Sebaj.
Már lényegében hónapok óta nem futottam (utoljára a IV. Megye futáskor [április 1. környéke]). Legfeljebb ilyen 1-2 km-es távokat, ami nem túl sok (és azt sem manapság). Szóval felkészülésem nem volt, és így időm sem rá (jó, hát nem néztem utána, hogy mikor lesz, majd legközelebb.. fene számított rá).
Valamint busz és vonat sem volt igazán, szombati nap lévén.. :D Volt egy reggel 7-es busz, meg egy 10-es vonat, utána már csak d.u. 2 óra utáni busz-vonat volt (oda), ami már nem jó, hiszen 2-kor kezdődött a futás. Szóval bringával mentem Szeghalomra. 11-kor indultam, gondoltam lesz időm bőven kipihenni magam, ha délre odaérek. ~23 km távolság otthonról kb. a szeghalmi könyvtárig.
De ez semmi. Ugyanis út közben összefutottam Szeghalomra beérvén a BSI futónagykövetével, Tóth Lászlóval. Ő a Megye futás megalkotója, így már pár alkalommal futottam vele, meg beszéltünk. Szóval bekísértem. Megemlítette, hogy egyébként Békéscsabáról futva jött ide Szeghalomra (50 km). ^^ ( Hát, hú. Szóval én meg sem mukkanok a kis 20 km bringázásért. )
Haladtunk a könyvtár felé |
Nekem ugye ez még az első versenyem volt, így nem voltam mindennel tisztában, de végül is le tudtam rakni a biciklim, és átvettem a rajtszámomat is, kaptam egy kezdőcsomagot. Volt benne jó pár reklámpapír (K&H pl.), a támogatóktól. De aminek örültem, egy Hell is volt benne (meg egy müzli szelet, és egy kis víz).
A csomagmegőrző is működött, oda vissza is rakattam mindenem.
Negyedmaratont vállaltam be (10,5 km), ami két kört jelentett a pályán. Felkészülés nélkül nem volt a legjobb ötlet, de az 5 km az túl rövid lett volna..
Volt családi futás is (500 m), a sok kicsi ügyesen futott. Volt gyerektáv, 1.2 km. Aztán közösen indult az 5km+ távon futó tömeg 14:00-kor.
Volt egy-két érdekesség. Az egyik, hogy egy srác a kutyájával futott. :D Egy nő pedig a kisgyerekével a karjában. És pár katasztrófavédelmis (tűzoltó) teljes menetfelszerelésben lefutotta az 5 km távot.
Az összes induló hihetetlen kitartással, állóképességgel adott bele mindent, gratulálok mindenkinek. Durván ösztönző volt, hogy milyen jól bírják.
A második köröm végéhez közeledve (kb 1 km volt hátra a 10-ből) utolért Tóth Laci, próbáltam tartani vele a tempót (és akkor ő már lefutott 50 + 9 km-t), egy kis ideig sikerült, aztán végül lemaradtam, 4-en meg is előztek, megálltam picit. Hát, már végem volt, mondhatjuk. De aztán a 10 másodperces pihenő után azt a 4 embert visszaelőztem, az utolsó 100 méterig. Így végül Laci után értem be a "célba" (ő ugyan futott tovább, még volt 2 köre), 50 méter távolsággal.
Az eredményeket nem nagyon vártam meg, ugyanis nekem még haza is kellett tekerni, mert barátnőm másnap (ma) indul vissza az egyetemre, szóval nem sok időnk van közösen. Kikerült a negyedmaratont futó férfi abszolút eredmény, 12. helyezett lettem. (Férfi korcsoportban még nem tudom, még az is lehet, hogy első, mert nem nagyon volt előttem velem kb. egykorú-fiatalabb fiú, lány viszont igen.. ^^)
Edit: itt a lista, ha a honlapon nincs is fent (még). Végignézegettem, ez alapján a férfi korcsoportomban 2. vagyok negyedmaratonon, a vegyes korcsoportomban (fiúk+lányok 14-20 közt) negyedik.
Edit2: mégis a honlap alapján számított, így viszont korcsoportelső lettem! :)
Az egész apropója hazafelé a bogarak voltak. Tízesével fújta a képembe a szél őket, kis muslicaszerű valamiket. Meg a ruhámra, meg a hajamba... Pfhejj.. Már máskor is jártam így, sőt, a futás napján odafelé bringázva is megjártam velük. Csak hazafelé még Ladány után meg is áztam, aztán abbamaradt az eső, csak szembe szél volt. Az is elég kegyetlen volt, de mire Ványára beértem, meg is száradtam..
Jó kis első negyedmaraton volt.
Egyéb: azt hiszem ideje lesz jövőtavaszra tényleg beruháznom egy JÓ futócipőre és zoknira. A mostani cipőm belsejében a talpa már össze-vissza van gyűrődve, ezt már kezdtem érezni az első kör vége felé is.
Itthon pedig láttam is, mi lett az eredménye:
[ Katt, ha akarsz lábfejeket látni.. ]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése