Első kocogás az évben 2018. január 10., szerda - 21:41


Megejtettem az irányt Gyomának. Sokat vállaltam, hirtelen is jött az ötlet. De délre hazaértem, és a párom vonatja 14:50-re ért be Gyomára a vasútra, onnan pedig Ványára (illetve Vésztő felé) megy tovább, ez 15:20-kor indul onnan.

Így még 13:00 előtt elterveztem, hogy úgyis rég futottam, ideje. 13:15-kor elindultam. Hülyeség volt ma mindössze egy zsemlét enni, meg kb. 2 deci kólát inni. Látszólagosan nem volt sok energiám, már az út háromnegyedénél alig bírtam futni, szét volt zsibbadva a lábam is. Bár így hónapos kihagyás után 18 km nem valami jó. Lukácsnak van igaza (egyik best of dévaványai futónk), fokozatosan kéne. De mint mondtam, hirtelen jött az ötlet.

Ráadásul nem csupán futottam, de ugye az idővel versenyeztem.
Hogy pontosak legyünk, majdnem kifutottam az időből (ha-ha-ha), vagy ez tűnt reálisnak. Amikor a hídnál jártam, akkor lehetett kb. 14:30.

Szóval iparkodni kellett, mert még a hídtól a város "kezdete" az majdnem 1 km, és még ugye a vasútállomás a másik oldalán van (mármint Gyomának a másik végén, nem egész Gyomaendrődnek). Az még kb +2 km. Meg egyébként hülye vagyok, hogy egész otthonról futva indultam. Már onnan is több, mint 2 km kiérni a város széléig, főleg, hogy majdnem a másik oldal szélén lakok..

Hát az aluljáróban már lefelé fizikai fájdalmaim voltak, felfelé szintén.. :D De hát végül le tudtam huppanni a vonatban 15:05-kor. Negyed órával az indulás előtt csak megérkeztem. Ez borzalmasan gáz idő. De hát ez van. (Körülbelül 1 óra 50 perc volt a Google szerinti 18,1 km táv..)


De ebben is van valami jó; máskor ilyenkor nagyon fáradt, zsibbadt szoktam lenni, most még este haza is sétáltam utána, a végén egy kis kocogással. És csak két látszólagos vérhólyag van a lábamon, a balon rondább. Ez is jó eredmény, átlag 3-4 szokott lenni.. :P Majd egyszer veszek normális cipőt is futni, de hát az 25-30 ezer... Szóval... Még soká.

Azt hiszem, az idei Megye futásra majd biciklivel megyek, mint kísérő. Nem hiszem, hogy most nagyon bírnám (e pillanatban legalábbis hulla vagyok), és lelassítani meg nem akarom Tóth Lacit.

Bónusz: Amikor átértem a hídon, csináltam egy rángatózós videót.