Szennyvíz problem 2018. január 20., szombat - 17:10


Hát az úgy adódott, hogy .. na akkor - ezt ne is olvassa, most zárja be, aki túl vizuális típusú - azt javaslom. xD

Hát szóval a kinti fordítóakna úgy megtelt, hogy ki is nyomta a fedőjét, vagyis megdöntötte egy pár centit, ami már szemet szúró volt, így a másik aknát felnyitottuk. Hát meglepett a már ekkor belőle kifolyó ... lé.. amit csak a szennyvízcső műanyag "kupakja" tartott benne egyáltalán.

Hát mondanom sem kell, hogy hideg volt kint, ahhoz már pluszba végképp semmi kedvem nem volt, hogy még a kezem is csupa  01110011 01111010 01100001 01110010 legyen. De hát muszáj volt. Próbáltunk ledugni rossz csövet, drótokat, nem igazán sikerült. Több, mint egy óra szenvedés után inkább hagytuk a fenébe.

Sajnos szombati nap van, tehát azt a lehetőséget is kizártuk, hogy most tudunk hívni segítséget. Felhívtam barátnőmet, hogy adja apuját (lévén a számhordozás után új simet kaptam, nincsenek meg a számaim, lusta voltam átmásolgatni még), ő pedig megemlítette, hogy a szuperinfóban esetleg nézzünk körül, van ilyen is, hogy hétvégente is kijönnek.

Több se kellett, nekünk ez volt az egyetlen lényeges dolog.


Volt még egy szám, de annál nem voltak ezek a dolgok feltüntetve, így ezt hívtam. Jól tettük, úgy gondolom.

Azt mondta telefonon, hogy egy órán belül jön. 13:32-kor hívtam, és egyébként tényleg - 14:31 körül ért be az utcába (pontosság lvl 99).


Meg is kezdődött a hadművelet. A (mi próbálkozásainknál) látványos(abb) eredményt már úgy az első 10 mp után észrevettük. A megtelt cső a feléig biztos lenyomult egy percen belül. De maga a hadművelet 16:00-ra ért véget. A probléma az volt, hogy már több éve összegyűlt dolgok voltak a csőben elszórva, na.. érthető azt hiszem. Nem részletezem, hogy miket láttam lefolyni az utcai közös részbe.. Még a művelet előttről van 1-2 képem, ha az ilyesmitől rosszul vagy, akkor az alábbi feliratra ne kattints rá.. :D Egyet feltöltök.

[Ide kattints, ha nem zavar]

Ha a közelben laksz (Szeghalom és környéke), és hasonló problémád van, feltétlen őt ajánlom. Gyorsan kiért, olcsó volt (tizenpárezer Ft), a dolgát elég részletesen végezte, azt is precízen, és egyébként ő maga is barátságos volt.

Nincsenek megjegyzések: