Az új hely 2019. november 16., szombat - 23:44


Ez két dimenzióra is igaz.

Elkezdtem GTA V-zni, illetve azon belül neten játszani (és az annyira magával ragadó, hogy azóta a story mode-ot nem is folytattam).

De a valóságunkban is; úgy adódott, hogy költöznöm kell hamarosan. Egyik napról a másikra kigondoltam, hogy reggel gyors körbenézek a miskolci Facebookos albérlet csoportokban.

Mindig meglepődök az aktuális helyeken ár-érték arányban, vagy magukon a bejegyzéseken.
Úgy gondoltam, hogy jelenlegi szinten nagyjából havi 80 ezer Ft-ot szánnék az albérlet fizetésére rezsivel együtt. Ez elég húzós limit, még itt Miskolcon is. Mármint ez nagyon alsó határ egy igényes lakásért árban nézve, talán csak az egyszobásokra lehet elég.

Mindegy, 80 volt az én felső limitem egyelőre. Idáig rezsivel együtt tulajdonképp körülbelül 45-öt fizettem, jó 35 ezerrel emeltem meg ezt, de azt is számoljuk bele, hogy idáig lakótárssal osztoztam a helyen, tehát felesben fizettem. Most viszont egyedül leszek, azért nem nagy ár ez a plusz összeg.

Méretben nagyjából egyforma a kettő, az elrendezés más, a mostani egy félszobával volt több.
Egy teljesen más hirdetésnél, a régi hely közelében találtam egy ugyanolyan elrendezésű albit, így tudok egy felülnézeti képet mutatni.



A mostani hely pedig valami ilyesmi tagolású:


Továbbá a mostani helyről a nagyszobát, a jobb oldalit én lemodelleztem nagyjából, bár félbehagytam. Talán majd befejezem, a félkész cucc megtalálható itt egyébként.

Ez volt a technikai információ. Jöjjön a mesélős rész:

A régi albérletet az utolsó pillanatban kezdtem el keresgélni. Megkaptam a lehetőséget, hogy dolgozzak a cégnél januártól, így november vége környéke volt, ideje volt körbenézni hely után, és felköltözni decemberre már Miskolcra.

Nagyjából pár perc alatt az egyik első találat szimpi volt, írtam is a hirdetőnek, hogy még szabad-e. Telefonáltunk, már volt egy érdeklődő, ő elmegy megnézni, és ha a jelenlegi lakónak az érdeklődő nem lenne szimpatikus, akkor mehetnék én is megnézni.

Ez a megnézni dolog megoldható, de azért egy út 4 óra nekem otthonról Miskolcig, és még költséges is, bár akkor még volt érvényes diákigazolványom. Majd másnap szólnak.
És szóltak, enyém is lett a hely. Én szimpi is voltam a lakónak, így végül ide kerültem, tulajdonképp kerek 1 évre, mert lassan itt a december, de már decemberre a másik helyen fogok lakni, illetve valószínűleg pár napon belül.

Ez a másik hely érdekesebb sztori. Most is az utolsó pillanatban tulajdonképp ráírtam egy hirdetőre. Nagyon barátságos, otthonos képeket mutatott, remek kilátással az erkélyről. Az egyetlen negatív dolog az eddigihez mérten, hogy a régi helyem a belváros közepén volt, ez az új pedig fent az Avason, így busszal tudok bejárni. Nem nagy negatívum, csak negatívum.

De ez nem zavar, és az ár is baráti volt (belefért a 80 ezres limitembe), csak vagy 30 lájkot kapott a poszt, míg a legtöbb 4-5-öt maximum. Sajna a szép hely sok ember érdeklődését felkeltette.
Tettem egy próbát, ráírtam a hirdetőre. Nem sokat vártam ettől az esettől, biztos voltam benne, hogy más már elhappolta. A hirdetés dátumát nem is néztem meg, csak fél szemmel, annyi maradt meg bennem, hogy "pár napja".

Erre kaptam egy üzenetet még aznap, hogy megtekinthetném a helyet este 7-kor. Szóval mentem is.
Nagyon szimpi volt a két tulaj, akárcsak a hely. A látkép alapján a Google 3d nézetének segítségével elég jól betájoltam, melyik lesz az az épület. A házszám nagyon takarásban volt, és nem láttam meg, de egyébként elsőre eltaláltam, melyik az.

Nos, az érdekes rész. Mint kiderült, tényleg sok jelentkező volt, és mondták is, hogy egész nap őket hallgatták. Voltak köztük esélyesek is, de az időpontjuk, a körülmény volt a gond. Aztán kiderült, hogy a megírt üzenetem stílusa miatt, a benne lévő infók miatt, hogy informatikus vagyok /mármint programozó/, és az egyik tulaj is hasonló területen mozog. Szóval kíváncsiak lettek. "Már nem is nézték az üzeneteket", de ezzel kivételt tettek, és így utolsónak beestem.

Remekül kijött, épp aznap zárták volna le a témát, és én aznap jelentkeztem. Minden jól ment, majd miután hazajöttem a régi albérletbe, hívtak is hamar, hogy eldöntötték, enyém a hely.

Szóval happy end a vége, 2/2 első találatos hirdetés succeed. Tényleg igazi sikersztori, fortuna veszett el bennem, vagy ilyesmi. Szóval már cuccolgatok át a másik helyre, kis léptekben, táskányi adagokkal. Jövő héten lesz egy autós kirándulás egy régi baráttal, akkor visszük a maradék, nagyobb cuccokat egy úttal, nem lesz több forduló. Az apró kacatokat már átcipeltem.

Remélem egy igazán kellemes főhadiszállást sikerül berendeznem amoda, hogy aztán tevékenyen és pihentetőn teljenek a délutánjaim, és a munkaszünetek. Nem tartom kétségesnek.

Nincsenek megjegyzések: